A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sütemények. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sütemények. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. szeptember 25., kedd

Málnás csoki mousse torta

Ha gyorsan szeretnénk valami finomat akkor ezt a sütit mindenképp ki kell próbálni. Még sütni sem kell, egy kis idő csak a hűtőben és máris fogyasztható. Nagyon egyszerűen elkészíthető, kezdők is bátran kipróbálhatják. Málna helyett használhatunk meggyet is, vagy bármit, amit a csoki mellé el tudunk képzelni. Garantált lesz a siker :)




Tészta hozzávalók:

  • 150 dkg darált keksz
  • 2 ek kakaópor
  • 10 dkg olvasztott vaj
  • 1 ek porcukor (elhagyható)

Krém hozzávalók:
  • 20 dkg étcsoki
  • 3,5 dl tejszín 
  • csipet só
  • rum/rumaroma
  • 2-3 marék málna


A tészta hozzávalóit összekeverjük és egy piteformába nyomkodjuk. 15 percre bedobjuk a fagyasztóba. Közben elkészítjük a krémet. A csokit vízgőz felett felolvasztjuk fél dl tejszínnel, hozzáadjuk a rumaromat/rumot, csipet sót. A maradék 3 dl tejszínt habbá verjük majd a kicsit kihűlt olvasztott csokiba forgatjuk. A lehűlt tésztára rászorjuk a málnát, végül ráöntjük a csokikrémet. Hűtőben hagyjuk állni 1 órát. (Gyorsabb végeredményért a fagyasztóba is tehetjük, kb 20 perc alatt készre dermed). Jó étvágyat kívánok!





2018. május 6., vasárnap

Cukor- és gluténmentes pite

Sok ismerősöm sajnos érzékeny valamire, ki a tejre, ki a gluténra és van, aki cukorbeteg, vagy esetleg fogyókúrázik. Arra jutottam, hogy megpróbálkozok valami kímélő finomsággal, hogy nekik is kedvezzek. Így született meg ez a recept, és persze fel kellett avatnom az új cukrász fáklyámat is :)




Tészta hozzávalók:

  • 10 dkg kukoricaliszt
  • 25 dkg darált dió
  • 10 dkg kókuszzsír
  • 5 dkg nyírkacukor
  • 1 kk vaníliakivonat
  • 2 db tojássárgája
Krém:
  • 50 dkg mascarpone
  • 2 ek vaníliakivonat
  • 10-15 dkg por nyírfacukor
  • 5 lapzselatin 
  • 2-3 marék málna
Hab:
  • 2 tojásfehérje
  • 5 dkg por nyírfacukor

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk és egy piteformába belenyomkodjuk, úgy hogy pereme is legyen. 175 fokra előmelegített sütőben megsütjük. Hagyjuk kihűlni. Közben a krémehez a mascarponét a vaníliával és a por nyírfacukorral összekeverjük.  A lapzselatint a leírásnak megfelelően elkészítjük ( hideg vízbe tesszük míg megpuhul, majd kinyomkodjuk és mivel hideg krémhez lesz, így egy pici meleg vízben feloldjuk). A zselatint a krémhez keverjük. A tészta tetejére szórjuk a málnát, majd ráöntjük a krémet. Hűtőbe tesszük míg megszilárdul. A tojásfehérjét felverjük a nyírfacukorral és nyomózsákból a pite tetejére nyomjuk, majd cukrászfáklyával picit megpirítjuk. Jó étvágyat kívánok!


2018. február 4., vasárnap

Amerikai fánk

Én nem vagyok nagy fánkos, de a gyerekek a boltban állandóan a karika fánk miatt rágják a fülemet. Gondoltam egy próbát megér, így elkészítettem otthon. Mondanom sem kell, nagy volt az öröm. Mivel élesztős tészta, frissen az igazi. Nekem simán, fahéjas porcukorral jobban ízlik, mint csokimázzal, de természetesen a gyerekek nagy kedvence, ami minél csokisabb, cukrosabb. Igazán mutatós kis nyalánkság. Így farsang idején mindenképp érdemes egyszer elkészíteni.



Alaptészta recept:

  • 50 dkg finomliszt
  • 5 dkg élesztő
  • 6 dkg cukor
  • 1,5 dl tej 
  • 7 dkg puha vaj
  • 3 tojássárgája
  • 0,5 tk só
  • olaj a sütéshez
  • csoki+pici olaj a tetejére

Az élesztőt kb 1 dl langyos tejben feloldjuk, majd 1 kanál cukorral és 3 kanál liszttel elkeverjük, kelni hagyjuk kb 15-20 percig. Mikor megkelt, a lisztet, maradék tejet, cukrot, vajat, tojássárgákat és sót hozzáadjuk és jól összedolgozzuk. Letakarva meleg helyen kelesztjük kb 1,5 órát. Ezután újra átgyúrjuk a tésztát, majd 1,5 cm vastagra kinyújtjuk. Egy kisebb és egy nagyobb kiszúróval karikákat szúrunk ki, majd 10 percig hagyjuk megint kelni egy picit. Amikor megkeltek, forró olajban kisütjük. Vigyázzunk hogy az olaj ne legyen túl forró, ne a max hőmérsékleten melegítsük, mert akkor hirtelen megégnek a fánkok! Melegen meghintjük porcukorral vagy fahéjas porcukorral. Ha csokimázzal szeretnénk bevonni, akkor várjuk meg míg a fánkok kihűlnek. Olvasszuk meg a csokit vízgőz felett, adjunk hozzá egy-két kanál olajat, majd a fánkok egyik felét mártsuk bele. Tetszés szerint díszítsük a tetejét színes cukorkákkal. Jó étvágyat kívánok!


2017. november 29., szerda

Cake pop (sütinyalóka)

Ezen a hideg, szomorkás téli napon kellett valami vidámság, ami feldobja a kedvemet. Megpróbáltam hát valami cuki, színeset készíteni. Így született meg az első sütinyalókám. Nem akartam a szokásos golyóformát, így lettek inkább jégkrémre hajazó kis finomságok. Az elkészítése is élmény volt, de a visszajelzés még nagyobb! A gyerekeknél garantált siker! Próbáljátok ki, jó szórakozás :)



Cake pop hozzávalók:

  • csokis piskóta
  • 1 dl tejszín
  • 10 dgk étcsoki
  • 3 ek szilvalekvár
  • narancslikőr
  • kb 40-50 dkg fehércsoki
  • tetszés szerint ételfesték


A tésztához az alábbi jól bevált szaftos piskóta tésztát használtam:

http://szerecsendejo.blogspot.hu/2017/09/csupa-csoki-kocka.html

Miután megsült, összetörtem apró darabokra. A tejszínt felforraltam, majd a tűzről levéve beletettem az étcsokit és homogénre kevertem. Ráöntöttem a piskótára, majd hozzáadtam a lekvárt és a narancslikőrt is, és jól elkevertem. Kis gombócokat formáztam, majd jégkrém alakúra nyomkodtam. A fehércsokit vízgőz felett felolvasztottam és ételfestékkel színeztem. A sütit pálcikára szúrtam és megforgattam az olvasztott csokiban, majd díszítettem. Jó étvágyat kívánok!


2017. szeptember 8., péntek

Csupa csoki kocka


Ezt a receptet már többféleképpen kipróbáltam. Készült már belőle kuglóf ,torta, most pedig sütemény.Egy kerti partyra sütöttem vendégvárónak és ebben a formában is megállta a helyét. A csapat három perc alatt eltüntette az egészet, mire felocsúdtam, már el is fogyott :) Puha, szaftos piskóta trüffelkrémmel.  Aki a csokit szereti, annak kötelező kipróbálni!


 

Csupa csoki kocka hozzávalók:

  • 180 g liszt
  • 225 g cukor
  • 60 g olvasztott vaj
  • 50 g keserű kakaópor
  • 250 ml író (nekem nem volt itthon, így helyettesítettem 1-2 ek. tejföllel elkevert tejjel, de joghurttal is lehet)
  • 125 ml tej
  • 2 tojás
  • 1 ek.nescafe pici tejben feloldva
  • 1 tk. sütőpor
  • 1 tk. szódabikarbóna
  • 1 tk. vaníliakivonat
  • 1/4 tk. só

Csokikrém hozzávalók:

  • 200 g étcsoki
  • 2 dl tejszín

A tésztához a száraz alapanyagokat összekeverjük egy tálban. A nedves alapanyagokat robotgéppel jól elkeverjük, majd a szárazanyagokhoz öntjük és simára keverjük. Egy sütőpapírral bélelt gáztepsibe öntjük a tésztát. 180 fokra előmelegített sütőben megsütjük (hamar megsül). Ha kész, hagyjuk kihűlni, majd a tetejét picit meglisztezzük hogy ne ragadjon és óvatosan kiborítjuk a tepsiből. Levesszül róla a sütőpapírt, majd két egyforma lapra vágjuk.
Közben az öntethez a tejszínt felforraljuk, majd a tűzről levéve jól elkeverjük benne az étcsokit. A krémet is kihűtjük, hogy jól kenhető állgú legyen.

Az egyik piskóta lapot megkenjük a krém felével. Rátesszük a másik lapot ,majd megkenjük a maradék krémmel és a tetejét megszórjuk kókuszreszelékkel. Jó étvágyat kívánok!

2017. július 7., péntek

Barackos túrós pite

Itt a nyári sárgabarack szezon. Mi sem esik jobban a nyári melegben, mint egy könnyű hűsítő túrós barackos finomság. A tésztája a megunhatatlan linzer, a töltelék, a barack mellett, egy krémes habos csoda. Igazán kellemes kis süti, mindenki megnyalja utána mind a 10 ujját!


Barackos túrós pite hozzávalók


Tészta: 
  • 30 dkg liszt
  • 20 dkg margarin
  • 10 dkg cukor
  • 1 tojássárgája
Töltelék:
  • 6-8 szem barack
  • 25 dkg krémes túró
  • 2 dl tejszín
  • 15-20 dkg cukor
  • 2 tojássárgája
  • 3 tojásfehérje 
  • 1 kk vaníliakivonat 

A tésztához a hozzávalókat összegyúrjuk (nem kell hogy teljesen összeálljon, elég ha morzsalékos), majd egy piteformába nyomkodjuk, úgy hogy pereme is legyen, villával megszurkáljuk. 175 fokra előmelegített sütőben 10-15 percig sütjük. Picit hagyjuk hűlni.

Közben a krémhez a tojásfehérjéket felverjük. Majd a túrót, tejszínt, cukrot, vaníliát, 2 tojássárgáját összekeverjük, végül a fehérjehabot óvatosan beleforgatjuk.

A pitetésztára elrendezzük a kimagozott barackokat, majd ráöntjük a krémet. Visszatesszük a sütőbe, de a hőfokot levesszük 150 fokra és így sütjük, amíg aranybarna nem lesz a teteje. Ha kihűlt, hűtőbe tesszük egy éjszakára, de legalább pár órára. Jó  étvágyat kívánok!


2017. március 15., szerda

10 perces fánk

Bár már vége a farsangnak, nálunk egész évben nagy sikere van a fánknak. Fánkból sosem elég....Egy bajom volt eddig vele, hogy túl macerás elkészíteni. Dagasztani, keleszteni, nyújtani, szaggatni, aztán megint keleszteni.... Végül rátaláltam erre a szuper receptre, ami ezt a sok előkészületet mind megspórolja. Ami egyedül időigényes az maga a sütés, de azt sajnos nem lehet megúszni. Viszont annyi az egész, hogy a hozzávalókat kb 10 perc alatt kimérjük és összekeverjük és mehet az olajba.
Egy hátránya van, annyira egyszerű és finom, hogy így sűrűbben kell készíteni :) És még másnap is finom puha, mivel nem tartalmaz élesztőt.
Ja, és én egyből dupla adagot szoktam készíteni.




10 perces fánk hozzávalók:

  • 4 dl natúr joghurt
  • 20 dkg finomliszt
  • 1 cs sütőpor
  • 2 ek cukor
  • 1 csipet só
  • 1 kk vaníliaaroma
  • kb fél liter olaj


A hozzávalókat, az olaj kivételével, robotgép segítségével összekeverjük. Majd fogunk egy fagyiskanalat és a masszát közepesen forró olajba szaggatjuk és aranybarnára sütjük. Meghintjük fahéjas porcukorral vagy tálalhatjuk lekvárral. Jó étvágyat kívánok!


2016. december 11., vasárnap

Kókuszcsók

Imádom a kókuszt, az illatát, ízét és mindent, ami kókuszos. Szerencsére mindenki így van ezzel a családban, így bátran készíthetem ezt a sütit, mindig nagy öröm fogadja.
Nagyon egyszerű desszert. Gyorsan, könnyen elkészthető és nagyon finom. Vendégváró falatnak is kiváló. Nem kell hozzá más, csak cukor, tojásfehérje és kókuszreszelék.





Kókuszcsók hozzávalók:

  • 4 tojásfehérje
  • 25 dkg porcukor
  • 25 dkg kókuszreszelék
  • olvasztott étcsoki 

A tojásfehérjét felverjük kemény habbá. A porcukrot a felvert tojásfehérjéhez adjuk és addig keverjük míg a cukor teljesen felolvad, majd óvatosan beleforgatjuk a kókuszreszeléket. Egy sütőpapíros tepsire kis halmokat teszünk, kiskanállal vagy nyomózákból is nyomhatjuk. 160 fokra előmelegített sütőben megsütjük. Ha kihűlt csokiba mártjuk, vagy csorgathatunk a tetejére is csokit, de magában is nagyon finom. Jó étvágyat kívánok!








2016. szeptember 23., péntek

Macaron

Macaron, mert akarom. Ez a gyönyörű desszert a franciák jellegzetessége, bár valójában olaszországból származik. Ez a különleges süti nagyon édes, nagyon mandulás, úgyhogy csak az fogyassza aki igazán édesre vágyik. Én bevallom nem voltam igazán rajongója, amíg nem vettem részt a szuper tanfolyamon, ahol megtanultam elkészíteni. Szerintem a krémnek is nagy szerepe van, mert az édes tésztát lehet ellensúlyozni egy savanykás vagy kesernyés krémmel és akkor az összhatás tökéletes.



Macaron hozzávalók:

1) Massza:

  • 150 g mandulaliszt
  • 150 g porcukor
  • 55 g tojásfehérje

2) Cukorszirup:
  • 150 g porcukor
  • 37 g víz

3) Hab:
  • 55 g tojásfehérje
  • kis kanál cukor

A masszához a hozzávalókat simára keverjük. Sűrű masszát kapunk.
A cukorsziruphoz a porcukrot a vízzel 118 fokra melegítjük. Ha nincs hőmérőnk, akkor forrástól számítva 2 percet várunk, az lesz a 118 fok. Ezt a cukorszirupot egyenletesen belecsorgatjuk a masszába, miközben a robotgéppel nagy fokozaton keverjük.
A habot a kis kanál cukorral felverjük, majd 1/3 részével fellazítjuk a cukorszirupos masszát.Ha színezni szeretnénk, akkor az ételfestéket a lazítóhabhoz adjuk. Ezután hozzákeverjük óvatosan a maradék habot.
Sütőtálcára vagy tepsire kis pöttyöket nyomunk, majd a tepsit az asztalhoz ütögetjük, hogy a légbuborékok eltűnjenek. Ezután jön a legnehezebb rész, hogy várunk, mégpedig addig, amíg megbőrösödnek a "kalapok". Ez nagyon fontos, különben meg fognak repedni.
150 fokra előmelegített sütőben megsütjük. Amikor a tészta felemelkedett, nyissuk ki picit a sütőajtót, hogy a gőzt kiengedjük. 

Tetszőleges krémmel töltjük, összeragasztunk két kalapot. 

Ganache töltelék:
  • 150 g étcsoki
  • 150 g tejszín
A tejszínt felforraljuk, beletörjük a csokit, majd homogénné keverjük. Ízesíthetjük narancshéjjal, levendulával, vagy bármivel amivel szeretnénk.

Gyümölcsös fehércsokis krém:
  • 170 g fehércsoki
  • 50 g gyümölcspaszta ( pl.érett szilvát kimagozzuk, és a héjjából kikanalazzuk, leturmixoljuk, fahéjat adunk hozzá)


2016. április 30., szombat

Fitt meggyes

Igazán kellemes kis fitt finomság. Rengeteg meggyel, omlós tésztával. Meggyszezonban készülhet friss meggyel is, de nekem most fagyasztott volt itthon, és azzal is szuper lett. Érdemes kipróbálni. Talán még annak is belefér egy szelet, aki fogyókúrázik. Aki pedig szeret egészséges recepteket kipróbálni, annak kötelező.


Fitt meggyes 


Tészta hozzávalók:

  • 20 dkg zabpehely
  • 25 dkg teljeskiőrlésű búzaliszt
  • 15 dkg kókuszzsír
  • 15 dkg margarin (ezt is lehet kókuszzsírral helyettesíteni, akkor kicsit omlósabb lesz a tészta)
  • 15 dkg nyírfacukor
  • 2 tojás
Töltelék:
  • 80 dkg magozott meggy
  • 1 ek fahéj
  • 10 dkg nyírfacukor
A tésztához a kókuszzsírt, margarint elkeverjük a nyírfacukorral, majd hozzáadjuk a tojásokat, végül a zabpehellyel és liszttel egyneművé gyúrjuk. A tészta 2/3-át egy tepsibe tesszük és egyenletesen az aljába nyomkodjuk. 
A töltelékhez a meggyet összekeverjük a nyírfacukorral, fahéjjal, majd a tésztára terítjük. A maradék tésztát rámorzsoljuk a tetejére. 175 fokra előmelegített sütőben megsütjük. Ha kihűlt, kockákra vágjuk. Jó étvágyat kívánok!


2016. január 28., csütörtök

Csokimuffin csokiöntettel

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nálunk az ünnepek alatt rengeteg csoki halmozódik fel. Csokimikulások tömkelege, ami úgysem fogy el. Ezért ezeket mindig újrahasznosítom ünnepek után valamilyen formában. Most csokimuffinként születtek újjá, méghozzá ínycsiklandó csokiöntettel.


Csokis muffin csokimikulással:
  •  15 dkg liszt
  •  2 tojás
  • 15 dkg vaj
  • 5 dkg cukor
  • 15 dkg csokimikulás
  • 3-4 evőkanál lekvár
  • 0,5 cs sütőpor        
Csokiöntet:
  • 1,5 dl tejszín
  • 10-15 dkg tejcsokimikulás (attól függ milyen sűrűre szeretnénk a szószt vagy mennyi csokimikulásunk maradt még J)
  • 5 dkg vaj     

A muffinhoz a vajat a cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a tojásokat. Közben gőz fölött megolvasztjuk a csokimikulást, hagyjuk egy picit hűlni, majd a vajas keverékhez öntjük. Hozzáadjuk a lekvárt, végül pedig a sütőporral elkevert lisztet. A masszát fagyiskanállal a muffinformába adagoljuk és 180 fokra előmelegített sütőben megsütjük.
A csokiöntethez a tejszínt felmelegítjük, majd a tűzről levéve beleöntjük a darabokra tört csokit, majd a vajat és simára keverjük. Lehűtjük.
Miután a muffinok megsültek és picit kihűltek, meglocsoljuk a csokiöntettel, tetejére csokidarát is szórhatunk. Jó étvágyat kívánok!




2016. január 24., vasárnap

Epres-tejszínes pite

Ebben a hidegben szerintem mindenki sokat ábrándozik a nyárról. Milyen jól esene egy kis meleg nyári napsütés! Süttetni a hasunkat a strandon, közben finom nyári gyümölcsöket majszolni. Finom édes, piros eper, hmm.  Na, de ne kalandozzunk el ennyire! Sajnos kint hideg van, de szerencsére van a mélyhűtőben egy kis fagyasztott eper. Lássuk mit lehet vele kezdeni! Egy fincsi nyarat idéző epres tejszínes pitét sütni!



Epres-tejszínes pite

Tészta hozzávalók:
  • 30 dkg liszt
  • 20 dkg vaj
  • 10 dkg porcukor
  • 1 tojás

Krém hozzávalók:
  • 60 dkg fagyasztott eper
  • 3 dl tejszín
  • 3 tojás
  • 5 dkg cukor (ha nem elég édes az eper, akkor a cukor lehet picit több)

 A tésztához a hozzávalókat összegyúrjuk, majd piteforma nagyságúra nyújtjuk, úgy hogy a tésztának legyen pereme is. (Ez kb 28 cm-s formához elegendő).
A krémhez a hozzávalókat egy tálban összekeverjük, majd a tésztára öntjük.
175 fokora előmelegített sütőben megsütjük. Ha a tészta nagyon pirul de a krém még folyós akkor letekerjük a sütőt 150-160 fokra és így sütjük tövább. A krém nem szilárdul meg teljesen, majd csak ha kihűl, ezért érdemes utána egy éjszakára hűtőbe tenni. Hűtés után fogyasztható. Jó étvágyat kívánok!


2015. december 2., szerda

Mézeskalács

Közeledve az ünnepekhez engem is elkapott a karácsonyi láz, így megsütöttem az idei első adag mézeskalácsot. Már csak ez hiányzott az ünnepi készülődéshez, hiszen mindenhol karácsonyi dalok szólnak, az áruházak fedíszítve, a karácsonyi vásárokat a forralt bor illata lengi be. Otthon pedig sütés közben érezni a szegfűszeg, narancs, fahéj, gyömbér mennyei aromáit. Hmmm, betölti az egész lakást. Kezdődhet az ünnepre hangolódás!
Igazi finom, puha sütemény lesz belőle, dobozban hetekig eláll, már ha el nem fogy!


Mézeskalács hozzávalói:

  • 50 dkg liszt
  • 15 dkg margarin
  • 15 dkg cukor
  • 2 tojás
  • 12 dkg méz
  • 1 tk őrölt gyömbér
  • 1 tk őrölt szegfűszeg
  • 1 tk őrölt fahéj
  • fél narancs reszelt héja
  • 1,5 tk szódabikarbóna

Díszítéshez 
  • 1 tojásfehérje
  • annyi porcukor, amitől sűrű (tejföl szerű) massza lesz
  • pár csepp citromlé

A mézet felmelegítjük a fűszerekkel, majd hozzáadjuk a margarint és addig keverjük míg kihűl. A lisztet a szódabikarbónával elkeverjük. A tojást a cukorral felverjük. A lisztehez hozzáöntjük a mézes, majd a tojásos keveréket és jól összegyúrjuk. Nem kell, hogy kemény tésztát kapjunk. Ezután a hűtőbe tesszük egy éjszakára. Másnap kb fél cm vastagságúra kinyújtjuk és karácsonyi formákkal kiszúrjuk. Előmelegített sütőben aranybarnára sütjük. Ha kisült, díszítjük. A tojásfehérjét a cukorral és a citromlével felverjük, hogy tejföl sűrűségű legyen, majd habzsákba töltjük és ezzel díszítjük a mézeskalácsokat. Jó szórakozást és jó étvágyat kívánok!



2015. október 16., péntek

Reform céklás

Na, ez a recept is megszületett! Régóta játszottam a gondolattal, hogy elkészítsek egy csokis-céklás sütit. Több jó receptet is találtam, amit aztán saját elképzelésem szerint átformáltam. Próbáltam egészséges hozzávalókból összeállítani. A végeredmény egy szaftos, puha, csokis finomság. A cékla ad egy kis nyers ízt neki, úgyhogy aki kevésbé szereti a céklát, próbálkozhat kevesebbel is vagy helyettesíthei például reszelt almával. Egyszerű kavarós süti, gyorsan elkészíthető.



Reform céklás hozzávalók:

  • 35 dkg nyers cékla 
  • 25 dkg teljeskiőrlésű búzaliszt
  • 5 dkg kakaópor
  • 4 tojás
  • 10 dkg olívaolaj
  • 20 dkg nyírfacukor
  • 20 dkg natúr joghurt
  • csipet só
  • 1 kk vaníliakivonat
  • 1 sütőpor
  • 1 kk fahéj

A céklát lereszeljük. A többi hozzávalót egy tálban robotgéppel összekeverjük, majd hozzáforgatjuk a céklát. Kivajazott, liszetezett tepsibe öntjük a masszát és 175 fokra előmelegített sütőben megsütjük. Ha kihűlt, kockákra vágjuk. Jó étvágyat kívánok!




2015. október 5., hétfő

Chocolate fudge - Csokis tejkaramella

Régóta szemeztem már a házi tejkaramellával, különösen a csokis változattal. Sokáig keresgéltem a megfelelő receptet, végül elkészítettem a saját verziómat. Pofon egyszerű megcsinálni, még annak is menni fog, aki nem egy konyhatündér. A végeredménnyel mindenki elégedett lesz. Finom, puha, omlós, szájban olvadós, hmmm....Igazi bűnös élvezet. Ajándéknak is szuper ötlet.



Chocolate fudge hozzávalók:

  • 40 dkg cukrozott sűrített tej
  • 20 dkg cukor
  • 7 dkg vaj
  • 1 kk vaníliakivonat
  • 10 dkg 60 %-os étcsoki
  • 15-20 dkg sós mogyoró

A sűrített tejet, vajat, cukrot állandó kevergetés mellett lassű tűzön elkezdjük melegíteni, ha a cukor elolvadt, feljebb vesszük a lángot és pár percig forraljuk, míg elkezd sűrűsödni. Ezután levesszük a tűzről, hozzáadjuk a vaníliakivonatot, beletördeljük a csokit, és addig keverjük, míg elolvad. Végül a sós mogyorót is beleforgatjuk. Egy kivajazott, sütőpapírralt bélet formába öntjük és kihűtjük. Pár órára hűtőbe tesszük. Amikor lehűlt, kivesszük a formából, lehúzzuk róla a sütőpapírt és tetszőleges formára vágjuk. Jó étvágyat kívánok!


2015. június 2., kedd

Villámgyors csokis

Ha nincs túl sok időnk, de szeretnénk készülni valami finomsággal akár vendégeknek, akár csak magunknak, ezt a sütit könnyen összedobhatjuk. A hozzávalók a legtöbb háztartásban megtalálhatók. Az ízesítőket pedig kedvünk szerint variálhatjuk. Sőt még húsvétról/mikulásról megmaradt csokifelhasználásra is kiváló. Az összetevőket csak robotgéppel össze kell keverni, megsütni és kész is. Fél óra alatt megvan.





Villámgyors csokis hozzávalók:

  • 20 dkg liszt
  • 3 tojás
  • 10 dkg puha vaj
  • 10 dkg cukor
  • 2 ek. kakaópor
  • 1 dl tej
  • 1 kk sütőpor
  • csipet só
  • Ízesítők: 3 cl narancslikőr, 1 kk fahéj, 10 dkg étcsoki (vagy húvéti csokinyúl) darabokra törve
Az összes hozzávalót egy nagy tálba tesszük és robotgéppel jól elkeverjük, kivajazott, lisztezett tepsibe öntjük és 180 fokra előmelegített sütőben megsütjük. Kockákra vágva tálaljuk. Melegen és hidegen is finom. Jó étvágyat kívánok!



2015. május 5., kedd

Mákos-tejfölös kocka

Ez a süti még annak is ízleni fog, aki nem szereti a mákot! Könnyű kis habos, krémes, mégsem émelygős. Véletlenül találtam rá a receptre, mikor mákos sütiket kerestem. Ez valahogy más, mit a többi. Nem tömény, nem túl édes. És még fagyasztani is lehet!




Tészta hozzávalók:
  • 30 dkg liszt
  • 15 dkg vaj
  • 10 dkg cukor
  • 1 tojás
  • fél csomag sütőpor
Mákos krém hozzávalók:
  • 0,5 l tej
  • 1 ek liszt
  • 30 dkg darált mák
  • 3 ek cukor
  • 5 dkg vaj
  • 2 dl tejföl
  • 1 kk vanília aroma
Tejfölös krém
  • 2 dl tejföl
  • 3 tojás
  • 4 ek porcukor
A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, majd kinyújtjuk. Kivajazott, lisztezett tepsibe terítjük.

Egy keveset (kb. 1,5 dl) félreteszünk a tejből. A maradék tejet a cukorral és a mákkal feltesszük lassú tűzön melegedni. A 1,5 dl tejet elkeverjük a liszttel és besűrítjük vele a mákos krémet. Kicsit hűtjük, majd hozzákeverjük a vajat és a tejfölt. Ráöntjük a tésztára. 180 fokra előmelegített sütőben kb 45 percig sütjük.

A tejfölös krémhez a tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét habbá verjük. A tojások sárgáját elkeverjük a porcukorral, majd hozzáöntjük a tejfölt, végül beleforgatjuk a fehérjehabot. A süti tetejére öntjük és visszatesszük még 15 percre a sütőbe. Miután megsült, hagyjuk kihűlni és kis kockákra vagy téglalapra vágjuk. Jó étvágyat kívánok!


2015. április 18., szombat

Néró teasütemény

Nagyon finom vendégváró süti. Nagy vendégseregnek kiváló, jó előre elkészíthető, sokáig eláll, már ha van rá ideje. De csak úgy magunknak kávé, tea mellé is érdemes megcsinálni. Én nagyon szeretem, ellentétben a bolti, sokszor fűrészpor ízűvel...Nagyon jó kis kikapcsolódás az elkészítése is, mert nem bonyolult, de el lehet vele tölteni az időt, közben az ember teljesen kikapcsol, feltöltődik és kiélheti kreativitását is a díszítéssel. Jó szórakozást!
Érdemes egyből dupla adagot sütni, mert hamar elfogy!



Néró teasütemény

  • 25 dkg liszt
  • 16 dkg vaj
  • 15 dkg porcukor 
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 kk vanília aroma
  • 3 db tojássárgája
  • 2 db egész tojás
  • sárgabaracklekvár
  • étcsoki a díszítéshez
A vajat a cukorral habosra keverjük. Hozzáadjuk egyesével a tojásokat, majd a többi hozzávalót is. A masszát nyomozsákba töltjük és kis kerek vagy babapiskóta formát nyomunk a sütőpapírral bélelt tepsire. 180 fokra előmelegített sütőben megsütjük. Kettesével megtöltjük baracklekvárral, majd olvasztott étcsokiba mártjuk vagy csíkokban rácsorgatjuk a csokit. Jó étvágyat hozzá!


2015. április 3., péntek

Zabpelyhes süti

Nem is tudom ez a süti miért nem került fel eddig a blogra! Pedig az egyik legrégebb óta sütött sütijeim egyike. Nagyon szeretjük és végtelenül egyszerű. Még azt is mondhatom, hogy az egészséges fajtából való, a gyerekek is imádják. Ha szeretnénk, fel lehet turbózni étcsokidarabokkal, vagy meggyel. Mindekettővel nagyon jó, de magában is finom, puha. Eteti magát :)



Zabpelyhes süti hozzávalók:
  • 2,5 bögre teljes kiőrlésű búzaliszt
  • 2 bögre zabpehely
  • 1 bögre méz
  • 1 ek sütőpor
  • 1 ek szódabikarbóna
  • 15 dkg olvasztott margarin (én próbáltam már olívaolajjal is és jó)
  • 4 tojás
  • 1 ek fahéj
  • 5-6 alma
  • 30 dkg tejföl
Az almákat meghámozzuk, nagylyukú reszelőn lereszeljük. Összekeverjük a szárazanyagokat. A mézet a tojásokkal kikeverjük, majd hozzzáadjuk az olvasztott margarint/olajat és a tejfölt. Hozzákeverjük a lisztes keveréket, végül az almát. Kivajazott, lisztezett tepsibe öntjük a masszát és 180 fokra előmelegített sütőben aranybarnára sütjük. Jó étvágyat kívánok!


Diós málnás pite

Meglepően kellemes kis párosítás. A diós édes krém és a savanykás málna az omlós linzertésztán. Hirtelen jött ötlettől vezérelve született meg ez a süti és nem bántam meg, hogy így alakult. Igazán kellemes kombinácója az édes és savanyú ízeknek. Aki a diót szereti, annak pedig kötelező. Az elkészítése is pofon egyszerű. Még a tésztával picit csalni is lehet, aki nem szeret nyújtogatni. A masszát egyszerűen csak beletesszük a formába és belenyomkodjuk, hogy a szélére is kerüljön és kész. Aztán jöhet a töltelék, amit meg csak kavarni kell.



Diós málnás pite

Tészta hozzávalók:
  • 24 dkg liszt
  • 16 dkg vaj
  • 8 dkg cukor
  • 1 ek víz
Diós krém hozzávalók:
  • 20 dkg darált dió
  • 2 tojássárgája
  • 2 tojásfehérje 
  • 10 dkg cukor
  • 1 kk vaníliaaroma
  • 1 kk fahéj
  • 1 citrom reszelt héja
  • 2 dl tejszín
Plusz 2 marék fagyasztott málna

A tésztához a lisztet elmorzsoljuk a vajjal, majd hozzádolgozzuk a cukrot és a vizet. Kinyújtjuk és egy piteformába fektetjük. 180 fokra előmelegített sütőben félkészre sütjük. 
A krémhez a darált diót elkeverjük a tejszínnel, tojássárgákkal, cukorral és a fűszerekkel. A tojásfehérjét habbá verjük, a krémhez forgatjuk. 
A félig megsült tésztára szórjuk a málnát, majd ráöntjük a diós krémet, visszatesszük a sütőbe és készre sütjük.
Jó étvágyat kívánok!