2018. szeptember 25., kedd

Málnás csoki mousse torta

Ha gyorsan szeretnénk valami finomat akkor ezt a sütit mindenképp ki kell próbálni. Még sütni sem kell, egy kis idő csak a hűtőben és máris fogyasztható. Nagyon egyszerűen elkészíthető, kezdők is bátran kipróbálhatják. Málna helyett használhatunk meggyet is, vagy bármit, amit a csoki mellé el tudunk képzelni. Garantált lesz a siker :)




Tészta hozzávalók:

  • 150 dkg darált keksz
  • 2 ek kakaópor
  • 10 dkg olvasztott vaj
  • 1 ek porcukor (elhagyható)

Krém hozzávalók:
  • 20 dkg étcsoki
  • 3,5 dl tejszín 
  • csipet só
  • rum/rumaroma
  • 2-3 marék málna


A tészta hozzávalóit összekeverjük és egy piteformába nyomkodjuk. 15 percre bedobjuk a fagyasztóba. Közben elkészítjük a krémet. A csokit vízgőz felett felolvasztjuk fél dl tejszínnel, hozzáadjuk a rumaromat/rumot, csipet sót. A maradék 3 dl tejszínt habbá verjük majd a kicsit kihűlt olvasztott csokiba forgatjuk. A lehűlt tésztára rászorjuk a málnát, végül ráöntjük a csokikrémet. Hűtőben hagyjuk állni 1 órát. (Gyorsabb végeredményért a fagyasztóba is tehetjük, kb 20 perc alatt készre dermed). Jó étvágyat kívánok!





2018. május 6., vasárnap

Cukor- és gluténmentes pite

Sok ismerősöm sajnos érzékeny valamire, ki a tejre, ki a gluténra és van, aki cukorbeteg, vagy esetleg fogyókúrázik. Arra jutottam, hogy megpróbálkozok valami kímélő finomsággal, hogy nekik is kedvezzek. Így született meg ez a recept, és persze fel kellett avatnom az új cukrász fáklyámat is :)




Tészta hozzávalók:

  • 10 dkg kukoricaliszt
  • 25 dkg darált dió
  • 10 dkg kókuszzsír
  • 5 dkg nyírkacukor
  • 1 kk vaníliakivonat
  • 2 db tojássárgája
Krém:
  • 50 dkg mascarpone
  • 2 ek vaníliakivonat
  • 10-15 dkg por nyírfacukor
  • 5 lapzselatin 
  • 2-3 marék málna
Hab:
  • 2 tojásfehérje
  • 5 dkg por nyírfacukor

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk és egy piteformába belenyomkodjuk, úgy hogy pereme is legyen. 175 fokra előmelegített sütőben megsütjük. Hagyjuk kihűlni. Közben a krémehez a mascarponét a vaníliával és a por nyírfacukorral összekeverjük.  A lapzselatint a leírásnak megfelelően elkészítjük ( hideg vízbe tesszük míg megpuhul, majd kinyomkodjuk és mivel hideg krémhez lesz, így egy pici meleg vízben feloldjuk). A zselatint a krémhez keverjük. A tészta tetejére szórjuk a málnát, majd ráöntjük a krémet. Hűtőbe tesszük míg megszilárdul. A tojásfehérjét felverjük a nyírfacukorral és nyomózsákból a pite tetejére nyomjuk, majd cukrászfáklyával picit megpirítjuk. Jó étvágyat kívánok!


2018. február 17., szombat

Meggyes csokitorta

Ez a süti egy isteni csokitorta továbbgondolása. A puha, szaftos piskóta, az édes csokoládé és a savanykás meggy szerintem isteni hármast alkotnak. Ha valakit le akarunk nyűgőzni, ezzel garantált a siker. Bármilyen alkalomra elkészíthetjük, biztosan megállja a helyét, legyen az születésnap, karácsony, vagy egy vasárnapi ebéd. ( vagy csak úgy, amikor megkívánunk valami finomat...:) )


Meggyes csokitorta


Piskóta hozzávalók:
  • 5 dkg cukrozatlan kakaópor
  • 2,5 dl víz
  • 10+15 dkg cukor
  • 12,5 dkg vaj
  • 2 tojás
  • 2 tk vanília kivonat
  • 22,5 dkg liszt
  • 0,5 tk szódabikarbóna
  • 0,5 tk sütőpor
  • 0,5 tk só

Krém hozzávalók:
  • 2 dl tejszín
  • 20 dkg jó minőségű tejcsokoládé
  • 20-25 dkg fagyasztott meggy

A vizet a kakaóporral és 10 dkg cukorral felforraljuk. A vajat habosra keverjük a 15 dkg cukorral, majd egyenként hozzáadjuk a tojásokat, vanília kivonatot. A lisztet elkeverjük a szódabikarbónával, sütőporral és sóval. A tojásos keverékhez hozzáöntjük a kakaós vizet, majd a lisztes keveréket. Sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük és 180 fokra előmelegített sütőben megsütjük. A formában hagyjuk hűlni 10 percet, majd kiborítjuk, és hagyjuk teljesen kihűlni. 3 lapba vágjuk.


A krémhez a tejszínt felmelegítjük, majd a tűzről levéve beleszórjuk a csokit és addig keverjük, amíg teljesen felolvad. Hagyjuk hűlni. Amikor kihűlt és besűrűsödött, megkenjük vele az egyik tortalapot, majd jó gazdagon megszórjuk meggyel. A következő réteggel ugyanígy járunk el, majd a harmadik tortalappal befedjük. Kívülről is bevonjuk a krémmel. Hűtőben dermesztjük. Tetszés szerint díszítjük. Jó étvágyat kívánok!



2018. február 4., vasárnap

Amerikai fánk

Én nem vagyok nagy fánkos, de a gyerekek a boltban állandóan a karika fánk miatt rágják a fülemet. Gondoltam egy próbát megér, így elkészítettem otthon. Mondanom sem kell, nagy volt az öröm. Mivel élesztős tészta, frissen az igazi. Nekem simán, fahéjas porcukorral jobban ízlik, mint csokimázzal, de természetesen a gyerekek nagy kedvence, ami minél csokisabb, cukrosabb. Igazán mutatós kis nyalánkság. Így farsang idején mindenképp érdemes egyszer elkészíteni.



Alaptészta recept:

  • 50 dkg finomliszt
  • 5 dkg élesztő
  • 6 dkg cukor
  • 1,5 dl tej 
  • 7 dkg puha vaj
  • 3 tojássárgája
  • 0,5 tk só
  • olaj a sütéshez
  • csoki+pici olaj a tetejére

Az élesztőt kb 1 dl langyos tejben feloldjuk, majd 1 kanál cukorral és 3 kanál liszttel elkeverjük, kelni hagyjuk kb 15-20 percig. Mikor megkelt, a lisztet, maradék tejet, cukrot, vajat, tojássárgákat és sót hozzáadjuk és jól összedolgozzuk. Letakarva meleg helyen kelesztjük kb 1,5 órát. Ezután újra átgyúrjuk a tésztát, majd 1,5 cm vastagra kinyújtjuk. Egy kisebb és egy nagyobb kiszúróval karikákat szúrunk ki, majd 10 percig hagyjuk megint kelni egy picit. Amikor megkeltek, forró olajban kisütjük. Vigyázzunk hogy az olaj ne legyen túl forró, ne a max hőmérsékleten melegítsük, mert akkor hirtelen megégnek a fánkok! Melegen meghintjük porcukorral vagy fahéjas porcukorral. Ha csokimázzal szeretnénk bevonni, akkor várjuk meg míg a fánkok kihűlnek. Olvasszuk meg a csokit vízgőz felett, adjunk hozzá egy-két kanál olajat, majd a fánkok egyik felét mártsuk bele. Tetszés szerint díszítsük a tetejét színes cukorkákkal. Jó étvágyat kívánok!


2018. január 5., péntek

Lego Ninjago - Csokis marcipános torta gluténmentesen

Életem első Lego Ninjago próbálkozása. Egy éve még azt sem tudtam mi az a Lego Ninjago, iden pedig már marcipánból kellett megformáznom.  Nem tökéletes, de szerencsére az ünnepeltnek tetszett :)
És  mivel számomra nem csak a külső, hanem a belső is számít, így igyekeztem minél különlegesebb ízvilágot alkotni, hogy a látványt ezzel is fokozzam. Ráadásul ezt a tortát gluténérzékenyek is bátran fogyaszthatják.





És akkor a recept- Gluténmentes csokis marcipános torta :

Piskóta hozzávalók: 
  • 7 tojás
  • 20 dkg darált dió 
  • 2,5 dkg kakaópor
  • 1,5 sütőpor
  • 14 dkg cukor
  • 14 dkg margarin
  • 3 evőkanál tejföl
Csokikrém hozzávalók :
  • 2dl tejszín 
  • 20 dkg jó minőségű étcsokoládé 
Házi szilvalekvár
40 dkg étkezési marcipán 

A piskótához a tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét kemény habbá verjük. A cukrot a margarinnal habosra keverjük, hozzáadjuk a tojássárgákat. A sütőport, kakaót elkeverjük a dióval, majd a cukros margarinos tojásos masszához adjuk. Hozzákeverjük a tejfölt is, végül pedig óvatosan a tojásfehérje habot. Sütőpapírral bélelt formába öntjük, 180 fokos sütőben megsütjük. Hagyjuk teljesen kihűlni, majd 3 lapba vágjuk.

A csokikrémhez a tejszínt felforraljuk, majd a tűzről levéve beletesszük a feldarabolt étcsokit, simára keverjük. Hagyjuk kihűlni. 

Összeállítjuk a tortát. Az első kihűlt tortalapot megkenjuk a szilvalekvárral. A marcipán felét kinyújtjuk, rátesszük a lekvárral megkent tortalapra, majd megkenjük a csokikrémmel. Ezt a rétegzést elvégezzük a második tortalapon is,majd rátesszük a harmadik lapot. Kívülről körbekenjük a tortát a maradék csokikrémmel és tetszőlegesen díszítjük. Jó étvágyat kívánok!