2016. július 11., hétfő

Eperkrémes torta

Igaz, már vége az eperszezonnak, de biztos sokan raktatok el epret a fagyasztóba. Mi is szoktunk és fagyasztott eperből ugyanolyan finom lesz ez a torta mint friss eperből. Sőt, az a jó benne, hogy ha fagyasztott epret használunk, akkor a turmixolás akár ki is maradhat a készítésből, egy lépéssel kevesebb. A piskóta persze lehet bármilyen, de nekem ez vált be, én jobban szeretem a sűrű, de puha textúrájút, mint a nagyon levegőset. A krém kellmesen epres, nem túl édes, krémes, mégsem tömény. Egyszerűen isteni. Még az is szeretni fogja, akinek nem kedvence az eper.




Eperkrémes torta


Piskóta hozzávalói (24 cm-s formához):
  • 7 tojás
  • 22,5 dkg liszt
  • 1 sütőpor
  • 14 dkg cukor
  • 14 dkg margarin
  • 3 evőkanál tejföl
  • 1 kk vaníliakivonat

Krém hozzávalók:
  • 50 dkg mascarpone
  • 25 dkg eper 
  • 10 dkg porcukor
  • 1 kk vaníliaaroma
  • 1 citrom reszelt héja
  • fél citrom leve
  • 1 zselatinfix
  • tetejére friss eper

A piskótához a tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét kemény habbá verjük. A cukrot a margarinnal habosra keverjük, hozzáadjuk a tojássárgákat, majd a tejfölt. A sütőport elkeverjük a liszttel, majd a tojásos masszához adjuk. Végül óvatosan beleforgatjuk a tojásfehérje habot. Sütőpapírral bélelt formába öntjük, 180 fokos sütőben megsütjük. Hagyjuk teljesen kihűlni, majd 3 lapba vágjuk.

A krémhez először az epret leturmixoljuk. Ezután a mascarponét elkeverjük a porcukorral, vaníliával, citromhéjjal és lével, majd hozzáöntjük az eperpürét is. Végül hozzákeverjük a zselatint. Kis időre hűtőbe tesszük.

Ezután betöltjük a tortalapokat a krémmel és kívülről is bevonjuk. Tetejét friss eperrel díszítjük. Jó étvágyat kívánok!




2016. április 30., szombat

Gesztenyés sajttorta

Gesztenyepüré és sajttorta kombója. Én mindkettőt imádom, így született meg ez a házasítás. Kellemesen gesztenyés, mégis érezni a sajttorta sajátos ízvilágát. Finom, krémes, az alján omlós keksztésztával. Az elkészítése is egyszerű és gyors. Igazi vendégváró, mivel előző nap is elkészíthető.


Gesztenyés sajttorta


Tészta hozzávalók:
  • 30 dkg omlós keksz
  • 15 dkg olvasztott margarin
Krém hozzávalók:
  • 50 dkg mascarpone
  • 50 dkg gesztenyemassza
  • 1 ek vaníliaaroma
  • 15 dkg porcukor
  • 4 ek. tejföl
  • 4 tojás
  • 1,5 ek.liszt
A tésztához az omlós kekeszet ledaráljuk vagy kézzel összemorzsoljuk. Elkeverjük az olvasztott margarinnal és egy tortaformába nyomkodjuk. 175 fokra előmelegített sütőben 10 percig sütjük.

Közben elkészítjük a krémet. A mascarponét elkeverjük a porcukorral, vaníliával. Egyesével hozzáadjuk a tojásokat, tejfölt, majd a gesztenyemasszát. Ha hígnak tűnik 1,5 evőkanál liszttel sűrítjük. Ráöntjük az elősütött tésztára és visszatoljuk a sütőbe még 30-40 percre. Tűpróbával ellenőrizzük. Ha megsült, kihűtjük és egy éjszakára, de legalább pár órára hűtőbe tesszük. Jó étvágyat hozzá!


Mogyorókrémes torta

Mostanában nagyon rákaptunk a mogyorókrémre. A gyerekek is imádják. Így elerülhetetlen volt, hogy ismét egy mogyorókrémes tortával próbálkozzak. A tésztája kellemesen diós, nem túl édes, amit a krém ellensúlyoz. Igazi íz-és kalóriabomba.




Mogyorókrémes torta


Piskóta hozzávalók:
  • 5 tojás
  • 6 dkg liszt
  • 10 dkg darált dió
  • 1 sütőpor
  • 10 dkg cukor
  • 10 dkg margarin
  • 2 evőkanál tejföl

Krém hozzávalók:
  • 400 g habtejszín 
  • 400 g mogyorókrém
  • 1 zacskó zselatinfix
A piskótához a tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét kemény habbá verjük. A cukrot a margarinnal habosra keverjük, hozzáadjuk a tojássárgákat. A sütőport, darált diót elkeverjük a liszttel, majd a cukros margarinos tojásos masszához adjuk. Hozzákeverjük a tejfölt is, végül pedig óvatosan a tojásfehérje habot. Sütőpapírral bélelt formába öntjük, 180 fokos sütőben megsütjük. Hagyjuk teljesen kihűlni, majd 3 lapba vágjuk.

A krémhez a tejszínt felverjük, majd hozzákeverjük a mogyorókrémet, végül a zselatinfixet.

A tortalapokat megtöltjük a krémmel, tetejét tetszés szerint díszítjük Jó étvágyat!



Fitt meggyes

Igazán kellemes kis fitt finomság. Rengeteg meggyel, omlós tésztával. Meggyszezonban készülhet friss meggyel is, de nekem most fagyasztott volt itthon, és azzal is szuper lett. Érdemes kipróbálni. Talán még annak is belefér egy szelet, aki fogyókúrázik. Aki pedig szeret egészséges recepteket kipróbálni, annak kötelező.


Fitt meggyes 


Tészta hozzávalók:

  • 20 dkg zabpehely
  • 25 dkg teljeskiőrlésű búzaliszt
  • 15 dkg kókuszzsír
  • 15 dkg margarin (ezt is lehet kókuszzsírral helyettesíteni, akkor kicsit omlósabb lesz a tészta)
  • 15 dkg nyírfacukor
  • 2 tojás
Töltelék:
  • 80 dkg magozott meggy
  • 1 ek fahéj
  • 10 dkg nyírfacukor
A tésztához a kókuszzsírt, margarint elkeverjük a nyírfacukorral, majd hozzáadjuk a tojásokat, végül a zabpehellyel és liszttel egyneművé gyúrjuk. A tészta 2/3-át egy tepsibe tesszük és egyenletesen az aljába nyomkodjuk. 
A töltelékhez a meggyet összekeverjük a nyírfacukorral, fahéjjal, majd a tésztára terítjük. A maradék tésztát rámorzsoljuk a tetejére. 175 fokra előmelegített sütőben megsütjük. Ha kihűlt, kockákra vágjuk. Jó étvágyat kívánok!


2016. április 14., csütörtök

Creeper Minecraft torta

Igazi kihívás volt elkészíteni ezt a tortát. Különösen azért, mert először azt sem tudtam eszik-e vagy isszák, mi is az a Creeper Minecraft, hogy néz ki egyátalán! Most már tudom.
Másrészt azért volt nehéz, mert időigényes volt a kis négyzetekkel kirakosgatni, azt hittem kihullik a hajam. Ennyi erővel hangyát is szedhettem volna! De végül összeállt a kép. Talán nem is sikerült olyan rosszul, mert az ünnepelt állítólag nagyon örült neki. És tulajdonképpen ez a lényeg!

A belseje mascarponés csokis, aminek a receptjét itt találjátok:

http://szerecsendejo.blogspot.hu/2012/12/unnepi-csokitorta.html







2016. február 29., hétfő

Csokis mogyorókrémes torta

Ki szereti a mogyorókrémet? Vagy inkább ki nem?? Szerintem nincs is olyan ember aki ne szeretné ezt a finomságot. Épp ezért ettől a tortától mindenkinek eláll a szava. Csokis, mogyorós, puha, szaftos, krémes. Hmmm, már a nyál is összefut a számban. És az csak hab a tortán, hogy elkészíteni is nagyon egyszerű. Garantált siker, bárkit is lepünk meg vele.


Csokis mogyorókrémes torta


Tészta hozzávalók:
  • 20 dkg étcsoki
  • 20 dkg margarin
  • 20 dkg cukor
  • 10 dkg liszt
  • 1 kk mandulaaroma
  • 4 db tojás
Krém hozzávalók:
  • 2 dl tejszín
  • 4-5 ek mogyorókrém

A csokit a margarinnal vízgőz felett felolvasztjuk.  A tojásokat a cukorral fehéredésig keverjük, majd hozzáadjuk a mandulaaromát, az olvasztott csokis margarint és végül a lisztet. A masszát egy kivajazott kilisztezett tortaformába öntjük és 180 fokra előmelegített sütőben megsütjük. Akkor jó, ha kívűl már ropogós kérget kapott, de belül még picit folyós. Hagyjuk teljesen kihűlni.

A krémhez a tejszínt kemény habbá verjük, esetleg adhatunk hozzá habfixálót, ha nem érezzük elég masszívnak. Óvatosan hozzákeverjük a mogyorókrémet, majd picit hűtőbe tesszük. Ha lehűlt, rákenjük a torta tetejére, ezután tálahatjuk is.  Jó étvágyat kívánok!




2016. január 28., csütörtök

Csokimuffin csokiöntettel

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nálunk az ünnepek alatt rengeteg csoki halmozódik fel. Csokimikulások tömkelege, ami úgysem fogy el. Ezért ezeket mindig újrahasznosítom ünnepek után valamilyen formában. Most csokimuffinként születtek újjá, méghozzá ínycsiklandó csokiöntettel.


Csokis muffin csokimikulással:
  •  15 dkg liszt
  •  2 tojás
  • 15 dkg vaj
  • 5 dkg cukor
  • 15 dkg csokimikulás
  • 3-4 evőkanál lekvár
  • 0,5 cs sütőpor        
Csokiöntet:
  • 1,5 dl tejszín
  • 10-15 dkg tejcsokimikulás (attól függ milyen sűrűre szeretnénk a szószt vagy mennyi csokimikulásunk maradt még J)
  • 5 dkg vaj     

A muffinhoz a vajat a cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a tojásokat. Közben gőz fölött megolvasztjuk a csokimikulást, hagyjuk egy picit hűlni, majd a vajas keverékhez öntjük. Hozzáadjuk a lekvárt, végül pedig a sütőporral elkevert lisztet. A masszát fagyiskanállal a muffinformába adagoljuk és 180 fokra előmelegített sütőben megsütjük.
A csokiöntethez a tejszínt felmelegítjük, majd a tűzről levéve beleöntjük a darabokra tört csokit, majd a vajat és simára keverjük. Lehűtjük.
Miután a muffinok megsültek és picit kihűltek, meglocsoljuk a csokiöntettel, tetejére csokidarát is szórhatunk. Jó étvágyat kívánok!