2012. november 19., hétfő

Focilabda torta

Fiú ismerősödnek készítenél szülinapi tortát, de nem tudod milyen legyen? Milyen is egy igazán fiús torta? Természetesen focilabda alakú, hiszen melyik fiú ne szeretné a focit?! Szerintem nagyon mutatós és az tuti, hogy a fiúk odáig lesznek tőle meg vissza.



Focilabda torta


Tortakarikában sütünk egy piskótát, amit 3 lapba vágunk, vagy gáztepsiben sütünk egy nagyobb lapot. Ezután fogunk egy félgömb alakú edényt. Akinek van otthon üstje vagy tésztaszűrője, az tökéletesen megfelel. Az edény átmérőjének megfelelő karikát vágunk a piskótalapból. A karikából kivágunk egy kis cikket. Így pont bele tudjuk majd símítani a félgömb formánk aljába. Ezután jöhet egy réteg tetszőleges krém, majd ismét piskótalap az előbbiek szerint. Ezt már nem kell annyira pontosan kimérni, a réseket ki lehet tömni kisebb piskóta darabokkal. Utána még egy réteg krém, majd a végén egy teljesen kerek tortalap, amit már vízszintesen teszünk a tetejére. Ezután mehet a hűtőbe vagy mélyhűtőbe pár órára. Ha jól lehűlt a tortánk, akkor már könnyen kiboríthatjuk a formából, úgy, hogy az alja lesz a teteje, így kapjuk meg a domború labda formát.

Ezután kezdődik a díszítés. Először is sablont készítünk papírból. Egyenlő szárú öt- illetve hatszöget vágunk ki. Kinyújtjuk a fehér marcipánt vagy cukorpasztát és ráhelyezzük a hatszög sablont, körbevágjuk és ezt annyiszor ismételjük, ahány darabbal be tudjuk majd fedni az egész tortát. Ezt megcsináljuk egy másik színű marcipánnal is az ötszög formával. Így megvannak az öt- és hatszögeink különböző színben. Elkezdjük a tortára egyenkét rátenni a tetejétől elkezdve, úgy, hogy a sokszögek oldalai pontosan illeszkedjenek egymáshoz. Még szebb lesz a tortánk, ha a sokszögek felhelyezése előtt egy réteg marcipánnal beburkoljuk a félgömb alakú tortánkat és erre tesszük aztán a sokszögeket. Végül glazúr  felirattal díszíthetjük.
 
Jó munkát, jó szurkolást!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése