Megint megcsinálhattam ezt az isteni tortát. Szépen feldíszítve, és most végre a családnak, nem ajándékba készült. Így legalább nem csak kívülről, hanem belülről is tudok rendes képet feltenni róla.
Mascarponés gesztenyekrém és trüffelkrém rétegezve, puha kakaós piskóta között. Ismét sikert aratott, gyorsan el is fogyott :)
A recept itt található:
http://szerecsendejo.blogspot.hu/search?q=tr%C3%BCffelkr%C3%A9mes
Jó étvágyat!
2014. november 5., szerda
2014. október 9., csütörtök
Almás fitt finomság
Ismét valami kevésbé egészségtelen édességre vágytam. Ne legyen tele cukorral, valami gyümölcs is kerüljön bele, de azért finom is legyen, hogy a gyerekek is megegyék. Így esett a választásom az ír almatortára (http://szerecsendejo.blogspot.hu/2013/12/ir-almatorta.html), aminek receptjét átakítottam egy kicsit. A margarint kókuszzsírra cseréltem, a cukrot nyírfacukorra, a liszt felét pedig teljeskiőrlésűre. Az alma most nem darabokban, hanem reszelve került bele. Az állaga ugyanolyan finom, puha, a tetején a csoki pedig csak plusz ráadás. De csoki helyett tálalhatjuk vaníliasodóval is, amit szintén nyírfacukorral készítünk.
Eddig még senki nem tudott neki ellenállni, sőt, egy szelet nem elég belőle!
Almás fitt finomság hozzávalók:
Eddig még senki nem tudott neki ellenállni, sőt, egy szelet nem elég belőle!
Almás fitt finomság hozzávalók:
- 5-6 db alma
- 15 dkg kókuszzsír
- 12 dkg nyírfacukor
- 3 tojás
- 9 dkg liszt
- 9 dkg teljeskiőrlésű liszt
- 1/2 csomag sütőpor
- 1 rúd vanília vagy 1 ek. vaníliaaroma
- 1 citrom reszelt héja
- csipet só
- 1 ek. rum/ rumaroma
Tetejére:
- 50 g étcsoki (minél magasabb kakaótartalmú)
- 1 ek kókuszzsír
Az almákat meghámozzuk, lereszeljük. A kókuszzsírt a nyírfacukorral "habosra" keverjük. Egyenként hozzáadjuk a tojásokat, majd a vaníliát, reszelt citromhéjat, rumot, sót, végül a sütőporral elkevert liszteket. A tésztába forgatjuk a reszelt almát. Kivajazott, lisztezett formába öntjük a masszát és 180 fokra előmelegített sütőben megsütjük. Az étcsokit a kókuszzsírral mikróban felolvasztjuk, majd a kihűlt tésztára csorgatjuk és elkenjük. Kis időre hűtőbe tesszük, hogy a teteje megdermedjen, ezután fogyaszthatjuk. Jó étvágyat kívánok!
2014. október 2., csütörtök
Vajas keksz
Keksz. Rengeteg fajtája van, csokis, vaníliás, mézes, zab, töltött és még sorolhatnám. Nekem az egyik kedvencem a vajas keksz. Ebből is sokféle létezik, otthoni változatára is rengeteg recept létezik. Én most egy nagyon egyszerű, gyorsan elkészíthető verziót mutatok meg. Finom omlós, sokáig eláll, már ha marad belőle :)
Vajas keksz hozzávalók:
Vajas keksz hozzávalók:
- 30 dkg liszt
- 20 dkg puha vaj (nem margarin!)
- 10 dkg porcukor
- 1 tojás
- 1 rúd vanília belseje
- csipet só
A szárazaznyagokat elkeverjük, majd belemorzsoljuk a vajat. Hozzáadjuk a tojást és gyors mozdulatokkkal összedolgozzuk a masszát. Ezután kis darabokat veszünk a tésztából, golyókat formálunk belőle, sütőpapíros tepsire tesszük, majd villával lenyomkodjuk. 180 fokos sütőben aranybarnára sütjük. Jó étvágyat kívánok!
2014. szeptember 12., péntek
Málnás túrós sajttorta
Mit is lehet csinálni egy esős őszi napon? Természetesen sütni! Nem csak az idő telik el gyorsan vele, de még a kedvünk is jobb lesz tőle. Főleg a végeredménytől :) Egy finom, könnyű sajttorta málnával még kicsit a nyarat idézi, de bármikor készíthető, az ember sosem tud neki ellenállni. Gyorsan össze lehet dobni, nem túl bonyolult süti. A gyerekek is imádják, bár ők melyik édességet nem...?!
Málnás túrós sajttorta
Alap hozzávalók:
Málnás túrós sajttorta
Alap hozzávalók:
- 15 dkg darált keksz
- 10 dkg margarin
- fahéj/kakaópor ízlés szerint
Krém hozzávalók:
- 25 dkg túró
- 25 dkg mascarpone
- 12-15 dkg cukor
- 1,5 dl tejföl
- 3 tojás
- 1,5 ek. liszt
- 1 citrom reszelt héja
- 1 ek vaníliaaroma
- 2 marék fagyasztott málna
Az alaphoz a margarint megolvasztjuk, majd összekeverjük a darált keksszel és a fahéjjal. Egy tortaforma aljába nyomkodjuk a keveréket. 180 fokra előmelegített sütőben 10 percig sütjük.
A krémhez a hozzávalókat kézi habverővel jól elkeverjük, míg egynemű masszát nem kapunk, majd a kihűlt alapra öntjük. A tetejére szórjuk a málnát. Visszatoljuk a sütőbe és készre sütjük. Még melegen picit lágynak tűnik, de kihűlés után teljesen megdermed. Érdemes egy egész éjszakára hűtőbe tenni. Jó étvágyat kívánok!
A krémhez a hozzávalókat kézi habverővel jól elkeverjük, míg egynemű masszát nem kapunk, majd a kihűlt alapra öntjük. A tetejére szórjuk a málnát. Visszatoljuk a sütőbe és készre sütjük. Még melegen picit lágynak tűnik, de kihűlés után teljesen megdermed. Érdemes egy egész éjszakára hűtőbe tenni. Jó étvágyat kívánok!
2014. szeptember 4., csütörtök
Mákos mascarponés cupcake
Szeretem a cupcake-et. Olyan gyönyörű, pici és cuki, ha szépen feldíszítjük. És ha még az íze is jó, akkor egyszerűen fenséges desszert. Én most egy régi receptet vettem elő, ami egy normál méretű tortához van kitalálva, de annyira jó, hogy gondoltam, mini tortának is biztosan kiváló. És nem gondoltam rosszul. A krémmel szépen fel lehet öltöztetni a pici máktortácskákat és egy-két aprósággal még fel lehet dobni.
A recept:
http://szerecsendejo.blogspot.hu/2012/10/maktorta.html
Természetesen muffinformában sütjük és rövidebb ideig, mint a nagy tortát. Tetszés szerint díszítjük. Jó szórakozást és jó étvágyat!
A recept:
http://szerecsendejo.blogspot.hu/2012/10/maktorta.html
Természetesen muffinformában sütjük és rövidebb ideig, mint a nagy tortát. Tetszés szerint díszítjük. Jó szórakozást és jó étvágyat!
2014. augusztus 22., péntek
Diós gyömbéres kuglóf
Ismét az egészségesebb kategóriába tartozó süti teljeskiörlésű liszttel és nyírfacukorral. Nem túl édes, de a sok diónak köszönhetően elég maszív. A margarint esetleg helyettesíthetjük valami egészségesebb megoldással, például kókuszzsírral és akkor végképp elmondható, hogy csupa jót teszünk a szervezetünkkel ha ezt fogyasztjuk :) Bátraknak ajánlom hozzá a tejfölt öntetként, érdekes ízkombináció.
Diós gyömbéres kuglóf hozzávalók:
Diós gyömbéres kuglóf hozzávalók:
- 10 dkg teljeskiörlésű búzaliszt
- 30 dkg darált dió
- 2 ek margarin
- 2 tojás
- 15 dkg nyírfacukor
- 1,5 dl tej
- 15 g reszelt gyömbér
- 1 kk vaníliaaroma
A margarint a cukorral kikeverjük,majd hozzáadjuk a tojásokat és a tejet. A lisztet a dióval elkeverjük és a tojásos masszához öntjük. Végül hozzáadjuk a vaníliát és a gyömbért. Kivajazott, kilisztezett kuglófformába öntjük és 180 fokra előmelegített sütőben megsütjük. A formában hagyjuk egy kicsit kihűlni. Hidegen és melegen is tálalhatjuk. Jó étvágyat kívánok!
2014. augusztus 13., szerda
Túró rudi torta
Pici fiam első szülinapjára készült ez a torta. Mivel éppen olyan helyen voltunk ahol nem volt sütő, így sütés nélkül elkészíthető desszertet kellett kitalálnom. Így született meg ez a torta, ami engem picit a túrórudira emlékeztet így csokival a tetején, ezért kapta ezt a nevet. Eredetileg gyümölccsel készült volna csoki helyett, de valamivel a nagyfiamnak is kellett kedvezni... :)
Túró rudi torta
Alap hozzávalók:
Túró rudi torta
Alap hozzávalók:
- 150 g babapiskóta
- 2 dl kakaó
Krém:
- 500 g túró
- 250 g mascarpone
- 5-6 ek. porcukor
- 1 citrom reszelt héja
Tetejére:
- 2 dl tejszín
- 200 g étcsoki
A babapiskótákat megáztatjuk a kakaóban és egy tortaformába fektetjük jó szorosan.
A krém hozzávalóit jól összekeverjük, míg homogén masszát kapunk. Az alapra öntjük és egyenletesen elkenjük.
A tejszínt egy lábasban felforrósítjuk, majd a tűzről levéve beletesszük az étcsokit és simára keverjük. Egy picit lehűtjük, majd a torta tetejére öntjük. Pár órára, de inkább egy éjszakára hűtőbe tesszük. Ezután kínáljuk. Gyors, egyszerű, de nagyon finom. Jó étvágyat kívánok!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)













